2011. október 26., szerda

Puzzle és memóriajáték - Karemo - Jelenlegi ára: 1 590 Ft


Minden kép 4 egyenlő részre van osztva.
Helyezzük a kártyákat mintával lefelér fordítva az asztalon és keverjük össze.
Az első játékos tetszés szerint felemel két kártyát az asztalról úgy, hogy minden játékos láthassa. Amennyiben a két kiválasztott kártya azonos képből származik, akkor azt kiteheti maga elé az asztalra. Ha a két kártya nem azonos képből származik, akkor a kártyákat vissza kell helyezni képpel lefelé ugyan oda, ahonnan elvette.
A játékosok próbálják meg megjegyezni, hogy a visszatett kártyák milyen képből származnak, így könnyebben juthatnak azonos képből származó kártyákhoz, ha ők következnek. DE VIGYÁZAT! Ha egy játékosnak egy képből megvan két eleme és egy másik játékos megtalálja a kép harmadik elemét, akkor a soron következő játékos elveheti a másik játékos két kártyáját, így nála marad három kártya. A másik kártyát, amit kihúzott, vissza kell helyezne az asztalra oda, ahonnan elvette. Azonban, ha mind a két kártya egy másik játékosnál lévő képből származik, akkor a teljes képet veheti magához. Ebben az esetben a kép vagy képrészlet mindaddig vándorol a játékosok között, amíg az teljes nem lesz. Tehát minden játékosnak megvan a lehetősége, hogy megnyerje a játékot, ha elég figyelmes és meg tudja jegyezni, hogy hova vannak elhelyezve a megfelelő képrészletek. Viszont az a játékos, aki több képrészlettel rendelkezik, nagyobb eséllyel veszítheti el, a már megszerzett lapokat.
Az a játékos nyer, aki az összes képrészletet összegyűjti.
A képrészletek mérete: 4 x 4 cm.
Ajánlott kor: 2 év
Anyaga : fa
Gyártó: Goki
Szállítás: ajánlott levélként előre utalással: 420 Ft, személyes átvétel Pécsen lehetséges.
A játékok fix árasak, így nem szükséges az aukciók végét várni, azonnal leüthetőek, még akkor is, ha nem tudja azonnal kifizetni a játékot. Aki jelzi ezt írásban, azt türelemmel megvárom!
A képeket a gyártó maga készíti, így 100%-ig egyeznek a valósággal.
A játékokról és a postaköltségről számlát mindig a csomagban küldök, mellyel 1 év garanciát is biztosítok.
A fizetés történhet átutalással (Erste), vagy bankban történő személyes befizetéssel, melynek + 100Ft a banki költsége!
A kérdésekre szívesen válaszolok!
NÉZZE MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS !



Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 15:14
. Puzzle és memóriajáték - Karemo - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése